Ma ismét rá kellett jönnöm arra, amit már egy ideje tudok: rettentően rühellem azt, ha hozzám érnek. (Ez nem a közeli barátokra vonatkozik, meg nem is az edzésre: az nyilván nem vált ki belőlem ilyen reakciót.)

De egyébként ha bárki hozzám nyúl, akkor elkezdem intenzíven utálni, és csak jóval később hagyom abba. Ma sorban álltam egy patikában, a mögöttem álló személy, földműves lévén, közel állt mögöttem a sorban. Olyannyira, hogy amikor a pulttól hátraléptem, akkor egyből nekimentem volna véletlenül, ha ő a hátamra rakott tenyerével nem hárít el. Az egész érintés tarthatott vagy egy másodpercig, de utána még fél órán át felborzolódtak a tollaim, és azon tűnődtem közben, hogy ez miért ennyire rossz.

Alapvetően az én gyári hibámról van szó: a tömegközlekedés közben is nehezen viselem a hozzám nyomorodó felebarátomat. De az nem vált ki belőlem olyan reakciót, mint a szándékos érintés.