A hozzásegítők szerintem nagyon fontos fogalom, de nincs benne a köztudatban, úgyhogy én most elmagyarázom. (Az angol nyelvben úgy hívják ezt: enablers.) Tegyük fel, hogy valakinek van egy rossz tulajdonsága, ami ártalmas neki és/vagy a környezetének. A környezetében levők tisztában vannak ezzel a tulajdonsággal, de valamilyen okból nem tesznek ellene, hanem elfogadják kész tényként. A környezet hozzásegíti a személyt ahhoz, hogy ez a rossz tulajdonsága továbbra is lehessen.

(Extrém példa: együtt dolgozol valakivel, aki kábszer függő, és elvégzed helyette az ő munkájának a részét is, mert rendes vagy.)

A fontos felismerés a hozzásegítéssel kapcsolatban az, hogy ezzel nem teszel jót a hozzásegített illetővel. Sőt: egyik rossz tulajdonságát erősíted vele. A felelősségteljes, baráti, és valóban segítőkész tett az, ha kedvesen, határozottan abbahagyod az asszisztálást, és szembeszállsz a kérdéses rossz tulajdonsággal.

Ma ismét rá kellett jönnöm arra, amit már egy ideje tudok: rettentően rühellem azt, ha hozzám érnek. (Ez nem a közeli barátokra vonatkozik, meg nem is az edzésre: az nyilván nem vált ki belőlem ilyen reakciót.)

De egyébként ha bárki hozzám nyúl, akkor elkezdem intenzíven utálni, és csak jóval később hagyom abba. Ma sorban álltam egy patikában, a mögöttem álló személy, földműves lévén, közel állt mögöttem a sorban. Olyannyira, hogy amikor a pulttól hátraléptem, akkor egyből nekimentem volna véletlenül, ha ő a hátamra rakott tenyerével nem hárít el. Az egész érintés tarthatott vagy egy másodpercig, de utána még fél órán át felborzolódtak a tollaim, és azon tűnődtem közben, hogy ez miért ennyire rossz.

Alapvetően az én gyári hibámról van szó: a tömegközlekedés közben is nehezen viselem a hozzám nyomorodó felebarátomat. De az nem vált ki belőlem olyan reakciót, mint a szándékos érintés.

Holnap, szeptember 19-én. Wondyke velünk ünnepel:

Ha valakinek nem lenne világos: szeptember 19-e a Nemzetközi Kalózul Beszélő Nap.

Avast, ye scurvy sea dogs!!

Az esőzések száműzték az autósokat a rakpartokról, ahol átvették a biciklisták (pontosabban: én) az uralmat. Tök jó érzés volt úgy tekerni az alsó rakparton, hogy nem volt ott senki más, egy-egy opportunista horgászon kívül. Sokkal jobban szeretem a várost úgy, hogy nincsenek benne autósok.

(Kattints a képre a nagyobb változathoz!)

Néha eljátszom a gondolattal, hogy mennyire király lenne, ha a szokásos érettségi tárgyakon kívül (magyar, matek, orosz) lenne egy "Normális emberi viselkedés" c. tárgy is. Ez a tárgy arról szólna, hogy az ifjúságnak megtanítják, hogyan érintkezzenek a többivel, mielőtt túl késő lenne. Sőt: amíg valaki ebből a tárgyból nem megy át legalább kettessel, az nemhogy nem kap érettségit, de nem is engedik ki az utcára.

Szerintem az ötlet nagyon szép, egyetlen hátránya van: jelenleg nem mehetnék ki az utcára.

A hétvégén ismét kiderült, hogy nem tudok normálisan konfliktust kezelni, mert nagyjából három eszközöm van, amiket ilyenkor előveszek:

1. Nem szólok semmit. Ennek hátránya, hogy a konfliktus nem rendeződik, és előbb-utóbb a következő eszközre kerül a sor.
2. Szólok, de nem elég határozottan, úgyhogy senki nem fogja fel, hogy ez most fontos. Ennek hátránya, hogy a konfliktus nem rendeződik, és előbb-utóbb a következő eszközre kerül a sor.
3. Valami borzalmat csinálok, lásd: ProblémamegoldásFelsőfokon. Műtét láncfűrésszel.

Ideje visszatérnem a suliba, csak előbb kellene találnom egy olyan intézményt, ahol oktatnak Konfliktus Kezelés I-et.

Ulmar leírása alapján készült Lebon Fogcloud portréja. Kis blogomból úgy tűnik, hogy életem a beteg viccek, a dühöngés és a rajzolás körül forog. Ebből is látszik, hogy mennyire precíz egy ilyen blog.

Érezzétek velem:

1. Utálok adminisztrálni.
2. Utálok Lotus Notes-szal bármit csinálni.
3. Utálom, ha valamit elkúrok.

Ma a Lotus Notesben elkúrtam az adminisztrálást.

Nehéz így eltalálni az arányokat..

Íme, Inkman, a paca-ember. Nevét onnan kapta, hogy az Inkscape nevű SVG editorral készült. Ez igazából a lehető leglowtechebb megoldás: nem rajzoltam előtte ceruza skiccet, nem volt semmi vázlat, csak az inkscape "calligraphic" tollával és a rajzolótáblával az ölemben kaparásztam.

A rajzolás ideje: kb 5 perc. Lehet, hogy a jövőben az UpiRajzBlog így készül?

Az MSN "kézírás" feature-e furcsa dolgokra sarkallja az embert.

"Szétfeszítem az anyahajót"...