Tegnap hajnalban meghatottságról szomorúságról írtam volna Nektek, de töröltem. Árt az imidzsemnek. :)

Itt az új év, az új feladatok, az új.... gördül a szekér, és ennél nincs is jobb dolog. Álmaimat eltemetem, nem építek jobb világot. Még csak néger sem vagyok.

Egy barátom megszólt, hogy szórom el magam mellől az embereket. Nem erről van szó. Tudjátok, aki lemarad, az kimarad. A legtöbb ember ha látom hogy baj van egy emlékeztetőt megér, hogy szóljon, ha kell a segítő kezem. A barátaim ennél többet is megérdemelnek, de nem válthatom meg senkinek az életét. Igyekszem többet adni a világnak, mint amit érzem, hogy kapok.

Forr a fekete tea, éjszaka van, felfrissülten ülök a gép előtt. Majd eljön az ideje a szentimentalizmusnak és a vágyaknak, a hiányérzetnek, de most nincs rá idő. Most csak ez a pár mondat van, és az hogy örülök, hiszen ismét pörög a film.

Vége a nyárnak... szerencsére.

Meghívó Lakásavatóra

Ideje hogy jöjjön, ami nem volt az új albérletben. Lakásavató jelleggel ideje, hogy vendégül lássam a barátaimat. Első körben még nem jelölök meg koknkrét dátumot, de időpontot igen.

A ház, ahol lakok tele van kedves idős emberekkel, és mivel eddig jó volt a viszony, így az éjszakába nyúló ereszd el a hajam jellegű buli lehetősége nem adatik meg. A közel jövőben egyik nap délután három órára várlak Titeket, sütök Nektek palacsintát, a többi meg menet közben kialakul. Mivel nem túl nagy a lakás, nem lehet azt mondani, hogy akkor jöjjön el vagy harminc ember, ahogy az eddigi lakásavatókon volt, ezért kifejezetten most az Apocalypse társaságra gondolok.

Ami biztosan lesz, az kakaós palacsinta. Minden más még beszerzés kérdése.

Gyertek el, mert jó látni Titeket, és szeretnélek most én vendégül látni.

GrizliPalacsintátSütNektek

szikla vagy mesés
szivárvány? eszem oda,
szivem ostoba.

Egyszer idéztem az Apocalypse-on a Minden héten háború c. filmből, miszerint a férfi legnagyobb pillanata ha kidolgozza magát és jól elfárad, úgy dől el mint egy zsák. Ez ma is állja a helyét.

Tegnap este boxoltunk a Szoborkertben, s mire hazaértem a csuklóm mint a rongy lógott. Fájt is mint a veszedelem. Eredetileg rendet akartam vágni a lakásban, de aztán a kimerületségemre tekintettel, kifejezetten alkalmatlannak nyilvánítottam az időpontot. Szerencsére a zuhanyzóm úgy van kialakítva, hogy ott a sarokman kényelmesen le lehet ülni, és hagyni, hogy a víz hulljon a fejemre. Amugy is a kk-ban átalánydíjas a vizhasználat, hát nem tök mindegy nekem, hogy mennyi vizet pazarlok? Nem érdekel a fenntartható fejlődés, se a környezetgazdaságtan, csak a tisztulás és a kicsi kényelmem számít; önző köcsög vagyok, és szeretek sokáig a zuhany alatt ücsörögni.

Ahogy lassan átmogattam a csuklómat rá kellett jönnöm életem során sokadjára, hogy van bennem némi mazochizmus. Egyszerűen soha de soha nem volt teljesebb érzés bennem, mint akkor, amikor kemény hajtás végén megpihenek. Például hazamegyek edzésről és fájlalom a a csuklómat és a térdemet (szerintem két éve porckopás miatt fáj, csak se pénzem se időm mincsen orvosokra, és a térddokik 70 százaléka egy kókler. Erről tanuskodik megannyi műhibával véget ért műtét. Sajnos tendencia, hogy az ügyes orvosok meg elmennek az országból.) Olyankor jól esett az edzés. Olyan nagy örömmel írom ezt le, de a kétely, örök utitársam ott héderel a bal vállamon, és lendületből ad egy schallert. Felülvizsgálom.

Az a schaller az Őr Dögtől felébreszt, és a kellemes emlék íze lassan tova. A barna öves vizsgám jut eszembe, amikor mindennek a végén a tóban ücsörögtem, és bár egy csapat voltunk, de talán soha nem éreztem magam magányosabbnak, mint abban a pillanatban. Életem egyik legnagyobb csatája végén csupán a hamu ízét éreztem a számban. Egy korszak végét, és ott álltam valami más kapujában. Érzések vágyak célok nélkül. Van egy pont, amin túl nincs dicsőség, nincs jó érzés a csata végén. És beszélhetünk mindenféle küzdelemről és csatáról, de igazából semmit nem tudunk ahhoz, képest, amit a legvadabb háborúkat megélő emberek megéltek. Csak azért megyek bele mindebbe, hogy megértsem azt az érzést, ami abból, születik, hogy a határaimon túl járok újra meg újra. Talán megértem azokat, akik túlélték az elviselhetetlent.

Az Őr Dög elégedetten dől hátra.

Érdekes, hogy az ember minden hibájából sem tanul, kooperáció helyett egymás ellen dolgozunk önzősködünk, eltaposunk. Mindenki jogokat akar kötelezettségek nélkül, és ez pontosan arra a nevetséges helyzetre utal, amikor valaki a TV előtt akar megerősödni. A növekedés garantált persze, de nem az ütemezett terv szerinti. Ergo a nehezebb út vezet előbbre, s szentbizony, hogy lehetne az enyém könnyebb, de mégsem. Mondjuk nem alkuszok meg azokkal akik ellenem hajóznak. Lélekben rádobok egy Bibliát a nagy könyvégetős kupacra, s hagyom hagy melegedjek meg. Lehet, hogy csodálatosan összegyűjtött könyvek, de már akkora a káosz, annyira nem értjük az alapokat, hogy bizony vissza kell menni a gyökerekhez. Maradok tehát kétkedő, elmebeteg, családtagadó.

... és ahogy az egérét nyúlok, mintha kés szaladna át a kézcsontjaim között nyilal belém, hogy túl sokat agyalok. Eleresztettem, hogy hagy szaladjanak gondolataim, és ... igazából nem változott semmi. A kis abérletemben a bőrfotelban heverek hátradőlve, lábam fent egy hokedlin. Dawn of War-ozni kellene. Attól elfáradok és megnyugodok. Ha van mi lekösse a figyelmemet, elcsitul a zaj odabent, vagy akár persze tanulhatnék is... van kb 114 secundumom, hogy eldöntsem.

Bekapcsolom a gépem.

Bejelentem el vagyok költözve. Csodaszép helyre kerültem, akik segítettek láthatták, aki szivesen átjön bármikor egy teára vagy egy filmet megnézni, vagy egy jó sakk partira, esetleg egy jót edzeni, az megláthatja. Hazudhatok sokat a nunchakuról a kardról a sairóla tonfáról a harcművészetről az életről, és tudja a fene.

Gyönyörű hely, mintha vidéken lennék. Az út amely elvezet a buszig kertes házak között halad végig, és én is egy barátságos társasházban lakok. A metróig még mindig tart a zöld övezet. a lakás is nagyon baró, és egy egészséges összegből ki is jön az összköltség. A boltban tisztességes zsemlét árulnak, és vannak emberek, akik köszönnek, még ha nem is ismernek. a Nagykősösi út bár közel van de a zaja csak távoli morajlás, akár a bányarém emésztése a tárnában. Willpower próba 2es nehézség ellen.

Sipi mester kérdezte csak meg, hogy miért nem Zuglóba költöztem, de végül megegyeztünk abban, hogy ha választhat a Medve, akkor lakjon olyan helyen ahol otthon érzi magát. Pedig jó lejárni hajnalban velük boxolni, jobban indul így a napom mindig, sőt a társaság is nagyon vidám, és mindig feldobnak, de az lenne a vége, hogy végkimerülésben eltemetnek még élve. (Ha kérhetem egy épülő adatbank alapaiba rakjanak, hogy a szellemem halálom után is szolgálja az IT rendszereket.)

Azonban a várt feltöltődés nem akar összejönni. Szükségesnek érzem a GYAPE elmélet sürgős gyakorlati alkalmazását. Igazából, mivel a tézis már ki lett fejtve, ezért nemtérnék ki a részletekre, csak az indokokra.

Bár gyönyörű helyen lakom, igazából nem sok bajom van, mégis pocsékul vagyok. Az ok egyszerű. Éppen elfogyott a belső lendület, a dolgoaimmal nem haladok. Már fel fel bukkanak a beteg tünetek: határidők mulasztása, általános kedvetlenség, minimális lelkesedés bármi iránt. Olyan az egész, basszus mint valami alkotói válság, csak itt tök gyakorlatias dolgok fagynak meg... ötlet az van, ... volna. Mondják, hogy a péz nem boldogit, a szép lakás sem, tenném hozzá. Talán kellene valami balhé, valami őrültség, egy napra kérlek szépen a kutyafáját (csak nem fogok itt ízesen káromkondi) egy napra hagy tojjak le minden kötelességet felelősséget.

Nem, mielőtt bárki kitalálja ez nem felhivás. Egyszerű mérföldkő az életben, amiről úgy érzem írni érdemes. Ezért nem kell jeletkezni berúgásra. Ha olyan simán menne minden, akkor már régen megesett volna system reboot, és egyébként is ígéretem van holnap estzére, hogy a sárga földig velem tart egy barátom legalább.

A végén kijavítom a címet: a szép otthon önmagában nem boldogit. Ez lenne pontosan a cím, de mivel nem elég frapáns ezért nem ezt kapta.

Utolsó gondoltaként pedig: a legátkosabb dolog amit kaptam az élettől az az, hogy egy önfejű szivet... érzésvilágot kaptam, és képtelen a logikával párhuzamosan működni, és nagyon szégyellem magam, hogy bár a dolgok igazából rendben vannak, mégis minden iszonyatos kakofóniába fullad, melynek közepén én vagyok.